Véglegesen leállították hétfőn az utolsó brit szénerőművet.
Keresett kifejezés: környezetszennyezés
A Mol százhalombattai finomítójában megkezdte a termelést Kelet-Közép-Európa eddigi legnagyobb, 10 megawatt kapacitású zöldhidrogén-üzeme, a létesítmény évente 1600 tonna tiszta, karbonsemleges zöld hidrogént állít itt elő, amelyet az üzemanyaggyártás során használnak fel – tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.
Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport aktivistái a világ legnagyobb tengeri zsilipjéhez láncolták magukat a hollandiai IJmuiden város kikötőjében vasárnap, így tiltakozva az óceánjáró-turizmus okozta környezetszennyezés ellen.
A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon – jelentette ki Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Szellemi környezetszennyezés is van, például hamis ideológiák, szélsőségek – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök kedden a Károli Gáspár Református Egyetem tavaszi rendezvénysorozatának nyitónapján Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, arra buzdítva a diákokat, kerüljék az értéktelent mindenben, ebben legyen iránytűjük a “józan paraszti ész” és az ősi bölcsességek.
A nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó uniós gyorsriasztási rendszer 2023-as jelentése szerint a kozmetikumok voltak a leggyakoribb egészségügyi kockázatot jelentő terméktípusok – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A szemléletformálást a legkisebb korosztály körében érdemes elkezdeni – mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Zöld Dunakanyar Program keretében megvalósuló rovarhotel projekt átadóján Vácon.
Az Átlátszó járt utána, hogy mennyire szennyezte eddig környezetét a Samsung-gyár.
A kormány sok intézkedést tett azért, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra – közölte a környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek – mondta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleménye szerint.