Az Európai Bizottság most közzétett, az Európai Unió vizeinek állapotáról szóló jelentése szerint gyorsabb előrelépés szükséges a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén, az uniós édesvizek minőségére és mennyiségére vonatkozó célok eléréséhez pedig még jelentős munkára van szükség.
Keresett kifejezés: víz
Február 2-án ünnepeljük a vizes élőhelyek világnapját – írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Ötödik alkalommal egyeztettek a bős-nagymarosi vízlépcső kérdésének mindkét fél számára megnyugtató rendezése érdekében a téma kormánybiztosai szerdán Pozsonyban. Czepek Gábor 2024 márciusa óta felelőse az ügynek a magyar kormányban, kinevezése óta rendszeressé váltak a szakmai találkozók a partnerekkel. Most ismét Peter Molda szlovák kormánybiztossal tárgyalt – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Tárcaközi bizottság segíti a vízgazdálkodási célok megvalósulását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.
A túlnyomórészt az emberi faj által okozott klímaváltozást már nem lehet megállítani, hanem alkalmazkodni kell a megváltozó körülményekhez – hívta fel a figyelmet Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdai szekszárdi előadásán.
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar családok számára hosszútávon biztosított legyen a minőségi ivóvíz-szolgáltatás amellett, hogy védjük természeti kincseinket és vízkészletünket. Ezt szolgálja a nem lakossági fogyasztókra vonatkozó, egységes alap- és fogyasztással arányos díj és a tizenhat éve azonos mértékű vízkészletjárulék mértékének jövő évtől tervezett változása, amely hozzájárul a minőségi víziközmű-szolgáltatás biztosítását célzó fejlesztések megvalósulásához – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.
A jelenleg is a tevékenységet végző Szegedi Vízmű Zrt. nyerte a helyi víziközmű-szolgáltatásra kiírt koncessziós pályázatot, az önkormányzat többségi és a Veolia Zrt. kisebbségi tulajdonában álló vállalkozás 2039 végéig nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen – döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.
2050-re, azaz 26 év múlva az akkorra már nagyjából 10 milliárdos népesség fele, azaz 5 milliárd ember él majd vízhiányos területen. Ennek a társadalmi, politikai, gazdasági és környezeti következményei szinte beláthatatlanok – mondta Áder János csütörtökön Tatán, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 2024. évi konferenciáján.
Az árvíz látható veszélyei mellett nem elhanyagolhatóak a “láthatatlan” károk, így elsősorban a fertőzések, amelyek az árvíz levonulását követően lépnek fel, a legfontosabb teendő ezért az alapos fertőtlenítés – hívta fel a figyelmet a Caola Zrt. kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeket, valamint ipari tisztítószereket is gyártó vállalat.
A hollandiai ivóvíz-szolgáltatók kedden felszólították Steffi Lemke német környezetvédelmi minisztert, hogy Berlin korlátozza bizonyos vegyi anyagok kibocsátását a Rajna folyóba.