Az ügyfelek elektromos fuvarozásra való átállásának elősegítése érdekében a Scania CV AB bejelentette, hogy megalapította az Erinion, a privát- és fél-nyilvános töltési megoldásokra szakosodott új vállalatot. A stratégiai lépés keretében 40 000 új töltőpontot telepítenek az ügyfeleknél, és megerősítik a Scania csoport e-mobilitási kínálatát a jövő közlekedési ökoszisztémájában.
Keresett kifejezés: Elektromos autó
A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért.
Az elmúlt hónap is érdemi előrelépést hozott az elektromos gépjárművek hazai térnyerésében: a Belügyminisztérium nyilvántartása szerint májusban 2677 gépkocsit láttak el világoszöld hatósági jelzéssel Magyarországon, ennél magasabb havi adatot mindössze egyszer, idén márciusban mutatott a statisztika (2920 darabbal) – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében kedden.
Horvátországban az első öt hónapban 30 569 új személygépkocsit adtak el, 14,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva szerdán.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három pályázati felhívásának járt le az első beadási határideje május 6-án. Ennek keretében támogatást igényelhettek a nagyobb, 25 ezer főnél népesebb városok hidrogén üzemanyagcellás autóbuszok beszerzésére, a 25 ezer főnél alacsonyabb lakosságszámú települések új elektromos buszok beszerzésére, vagy a meglévő elektromos flotta bővítésére, valamint töltőinfrastruktúra fejlesztésére, továbbá a 25 ezer főnél nagyobb városok meglévő elektromos flotta bővítésére és a meglévő töltőinfrastruktúra modernizálására, technológiai fejlesztésére.
Nyolc új, elektromos meghajtású, járművel bővült a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának környezetbarát flottája – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett “European Battery Day” ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket. Ennek keretében a részvevők értékelték a 2018. évi akkumulátor-cselekvési terv végrehajtását és számba vették a lehetséges jövőbeli intézkedéseket – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint.
Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) adatközlése szerint márciushoz hasonlóan a múlt hónapban is mintegy 80 százalékkal nőtt a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos gépkocsik száma a megelőző év azonos hónapjához képest. A viszonylag alacsony darabszámokat produkáló Ciprus és Málta mellett így csak Dánia előzi az áprilisi magyar mutatót. Az uniós átlagos gyarapodásnak több mint ötszöröse a hazai – emelte ki szerdai Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Immár a Volvo teljes új teherautó-modell választéka 100%-ban biodízellel is üzemeltethető, ami egy újabb megújuló üzemanyag-alternatívát kínál azon ügyfeleknek, akik itt és most szeretnék csökkenteni a közúti áruszállításból származó CO2-kibocsátást.