Keresett kifejezés: Környezetvédelem

A Sziget idei – egyik – újítása, hogy a programkínálatában és gondolatiságában összetartozó helyszíneket egy-egy
tematikus zónában találjuk majd meg, így az ArtFusion Field, a különböző művészeti ágakat összefogó helyszín lesz – mások mellett – a Nagy Utcaszínház, a Tánchelyszín vagy a Cirkusz otthona, a PlayGround-on pedig játékos
programokat találunk. A Sziget társadalmi üzeneteit a FutureGrounds zóna programjaiban érhetjük tetten. Nézzük,
miért lesz érdemes idén ide ellátogatni a Sziget hat napja alatt!

A kínai meteorológiai központ szerdán, idén először a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az ország felé közelítő Gaemi tájfunra, Tajvanon pedig több helyen is bezárták az üzleteket, iskolákat, több száz légi járatot töröltek, és több ezer embert evakuáltak az érintett térségekben.

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy kémiai molekulákból kiindulva hat év alatt életet teremtenek a laboratóriumban. Ez a MiniLife projekt, amelynek sikere esetén egy tápoldattal teli tartályban mikroszkopikus golyócskák úszkálnak, növekednek és osztódnak majd.