A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán Tapolcán.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három teherautónyi, több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről és próbált elhelyezni egy taszári telephelyen – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Magyarország területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely Európa többi országához viszonyítva kiemelkedő arány – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára “A Tihanyi-félsziget és térségének komplex élőhely-fejlesztése” című projekt zárórendezvényén Tihanyban a szaktárca közleménye szerint.
A kínai Slenergy új, erkélynapelemes csomagot fejlesztett ki, amely tartalmazza a panelrendszert, mikroinvertert, tartószerkezetet és kábeleket.
Új vízkészletek felé kell fordulni a jövőben, és a tisztított szennyvíz lehet az egyik kulcselem a jövő agrár- és vízgazdálkodásában – hívta fel a figyelmet Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) éves konferenciájának megnyitóján a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expo és élményprogramon, csütörtökön.
Változatlan érdeklődés övezi az ingatlanpiaci kínálat legdrágább otthonait. Egyre nő a valódi luxus iránti igény, amelyet a fővárosi újépítésű, prémium minőségű házak és lakások, penthouse-ok terén egyre nehezebben szolgál ki a piac – állapította meg szerdán közölt felmérésében a Duna House.
Uniós támogatással csaknem 400 millió forintból újították fel a szegedi Felsővárosi Óvodát, ez a tizennegyedik ilyen intézmény, amelyet korszerűsítettek a városban 2017 óta – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Magyarország sokat haladt előre a körforgásos gazdaság megvalósításában – hangsúlyozta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában azt követően, hogy előadást tartott Tapolcán a Business Days 2023 – Úton a körforgásos gazdaság felé rendezvényen.
A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára; a fórumon célzott kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg a résztvevők a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat és szakmai kérdéseket, emellett számos szervezet kiállítói standdal is kitelepül – tájékoztatta a Közbeszerzési Hatóság az MTI-t.
A klasszikus formavilág és a legmodernebb technika bravúros mérnöki ötvözete az IAA Nemzetközi Autókiállítás látogatóit is elbűvölte.