Egy friss tanulmány szerint a világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta elsősorban az éghajlati válság és az emberi fogyasztás miatt – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása pénteken.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
Évente átlagosan egy-két millimétert süllyed New York a felhőkarcolóinak súlya miatt – állítja egy új kutatás, amely szerint ez növeli a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszint okozta árvízveszélyt.
A napelemstop továbbra is él, de a szaldó kivezetése miatt érdemes lehet elkezdeni a telepítés folyamatát.
Az osztrák fővárosban is gondot okoz, hogy a nyári hőségben nem jutnak elég vízhez a városi fák.
Élesen bírálta az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport németországi akcióit Olaf Scholz kancellár egy hétfői rendezvényen, szavai szerint “teljesen hibbant” dolgot művel, aki az úttestre ragasztja magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében.
A szélsőséges időjárási jelenségekkel, a súlyos szárazsággal és az áradásokkal foglalkozó művével nyerte el idén a legjelentősebb arab irodalmi díjat (IPAF) Zahrán el-Kászimi ománi regényíró és költő – adta hírül hétfőn a Middle East Monitor hírportál.
A hatályos törvények szigorítását kérik kolozsvári környezetvédő civilek a romániai hatóságoktól, mert az elmúlt időszakban Erdély több megyéjében a természetvédelmi területeken randalírozó, engedély nélkül versenyt szervező terepmotorosokra panaszokodnak a helyiek.
Az alkotók látásmódja, kérdésfelvetése, aggodalma, tudása nélkül másként látnánk a világot, nem vennénk észre annak minden szépségét – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke szombaton Gödöllőn a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjátadó gáláján.
Az elkövetkező időszakban komoly reformok jöhetnek a fűtési rendszerek terén Németországban.
Idén környezetvédelmi témában hirdetik meg az Álljon meg egy novellára! című irodalmi pályázatot: olyan alkotásokat várnak egyoldalas terjedelemben, amelyek megoldásokat fogalmaznak meg környezetünk jobbá tételére, vagy éppen a Föld megmentésére – tájékoztatták a szervezők az MTI-t csütörtökön.