A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik.
Keresett kifejezés: BYD
Együttműködési megállapodásokat kötött a BYD és az Uber, hogy segítsék az elektromos közlekedés térnyerését világszerte – közölte a BYD szerdán az MTI-vel.
Dinamikusan bővíti termelését a BYD az új energiákkal hajtott járművek területén: a kínai autógyártó a héten elérte a hétmilliós darabszámot – közölte a BYD PR Hungary az MTI-vel kedden.
A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.