Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jével, és az európai uniós előírásoknak megfelelően létrejön az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is – jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára a Mandinernek adott interjúban.
Keresett kifejezés: környezetvédelem
Két új naperőművet épített európai uniós támogatással a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.
Átadták Miskolc több mint négy milliárd forintból épült új, nagy kapacitású szelektív hulladékválogató üzemét, melyhez korszerű hulladékátrakó állomást is létesítettek – tájékoztatta az MTI-t a megyei jogú város csütörtökön.
A magyar társadalom és gazdaság számára előnyösebb lenne, ha az új földgázprojektre szánt pénzt a lakóépületek energetikai korszerűsítésére, energiaigényük csökkentésére és megújuló energiaforrások hasznosítására fordítanák – állítja a Greenpeace zöldszervezet tanulmánya alapján, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
Idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon – tájékoztatta a bank kedden az MTI-t.
Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt – írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.
A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden – közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.
Félszáz, az áramhálózattól távol eső, elszigetelt háztartást szerelnek fel napelemrendszerrel egy norvég alapokból finanszírozott projekt keretében Hargita megyében – közölte az MTI-vel a székelyföldi megye önkormányzata.
Az MVM csoport a nemzeti és vállalati fenntarthatósági célok elérése érdekében végrehajtandó beruházásai finanszírozásához zöld finanszírozási keretrendszert dolgozott ki – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Fecskeles címmel indít újabb lakossági madárszámlálási akciót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely a TermészetLesen program következő állomása – tájékoztatta az MTI-t a szervezet pénteken.