Keresett kifejezés: zöld közlekedés

Ha a zöld autók forradalmáról van szó, a Fisker nem ismer határokat – saját bevallása szerint elkészítette az eddigi leginkább környezetbarát kocsit, amit nem is nehéz elhinni, ha tudjuk, miből áll és hogy működik a jármű.

Augusztus végéig 56666 tisztán elektromos vagy hibrid gépkocsit helyeztek forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. 2021 januárjában még kevesebb mint 28 ezer volt belőlük, számuk tehát húsz hónap alatt megduplázódott. A klímabarát hajtásra

Székesfehérvár élen jár a zöld átállásban, de van hova fejlődni és kell is, mert ha azt kérjük az emberektől, hogy gondolkodjanak zölden, előtte a városnak is jó példával kell előállnia – vélekedett a település fideszes polgármestere a Menő Jövő címmel, Fehérváron megrendezett Elektromos Járművek Napján, amely az Európai Mobilitási Hét programjainak záróeseménye.

A közösségi közlekedés igénybevételére kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára kedden Debrecenben, ahol 12 elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával.