Egymilliárd forint támogatási keretösszeggel elektromos rásegítésű kerékpár, pedelec beszerzésére lehet ismét pályázni április 14-étől folyamatosan a keret erejéig – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Keresett kifejezés: zöld közlekedés
A kormány tíz év alatt több mint 36 milliárd forintot fordít a zöld busz programra – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Pakson, ahol elektromos buszokra specializált járműtelepet adtak át.
A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbre is kiterjesztik a programot – közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán Hajdúszoboszlón.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) 125 ezer új személygépkocsi forgalomba helyezésére számít az idén; tavaly közel 122 ezer új autó került forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban.
A Magyar Posta 40 darab elektromos meghajtású zárt áruszállító gépjárművet vásárolt, a meghívásos tenderen nyertes ITE Bus&Truck Kft., az ITK…