6,5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a IV. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői.
Keresett kifejezés: környezetvédelem
A környezetvédelem területén visszafordíthatatlan reformok indultak el Romániában az elmúlt két és fél évben, újítások sorát vezették be, és az országgal szemben indított kötelezettségszegési eljárások tucatjait sikerült lezárni – mutatott rá csütörtökön Tánczos Barna, a héten lemondott bukaresti kormány távozó környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere.
A magyar kormány célja egy tiszta ország fenntartása a jövő generációi számára, így Magyarország elkötelezett a levegőminőség javítása mellett. “Kiemelt feladatunknak tekintjük a légszennyezés csökkentését célzó intézkedések megtételét, ezért szükséges az azonnali együttműködés megkezdése az éghajlat-politikai ágazattal és a közös célok meghatározása” – hangsúlyozta Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának június 20-i ülésén Luxembourgban az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdai közleménye szerint.
A tervek szerint idén újabb ötszáz Mobi-pontot hoznak létre, így már több mint ezer kerékpár- és rollerparkoló lesz a fővárosban – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Akár egy évtizeddel kitolódhat az első jégmentes északi-sarki nyár előfordulása: az éghajlati modellek túlbecsülik az emberi tevékenységből származó üvegházgázok okozta északi-sarki jégolvadást az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) új kutatásának eredményei szerint – áll az ELKH szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A július elsején hatályba lépő új hulladékgazdálkodási rendszerben ugyanazok szállítják el a hulladékot, aki korábban is tették, mivel a koncesszor MOHU Zrt. ugyanazokkal kötött szolgáltatói szerződést – mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szerdán az InfoRádió Aréna adásában.
Az E.ON Hungária Csoport egy automatizált, távolról irányítható új alállomást adott át szerdán Kisbéren 1,5 milliárd forintos beruházással, a Danube InGrid áramhálózat-fejlesztési projekt részeként.
Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. – mondta el az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői közleménye szerint Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormány társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az egyes termékáramokra vonatkozó kormányrendelet tervezetét.
Magas a troposzférikus (talajközeli) ózon koncentrációja Magyarországon, több mérőállomáson is meghaladja az egészségügyi határértéket – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.
A timföldgyártás egy veszélyes mellékterméke, a vörösiszap kezelésére dolgoznak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sipos Pál professzor vezette kutatócsoportjának munkatársai – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.